NEMES SZABINA

Bemutatkozás

A családi legenda szerint, hároméves korom óta színésznő, énekesnő vagy
szakácsnő akartam lenni. A Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam, ám mégis a
költészetben szárnyaltam, verseket írtam, versmondó versenyt nyertem és az iskolai
ünnepségeken is felkértek a tanáraim verseket szavalni.

Balogh Zsolt filmrendező és Tordai Teri osztályában végeztem, 2004 óta szabadúszó
színésznő vagyok. Külföldi vendégjátékokra is eljutottam a Katona József Színház
színészórásaival és Ascher Tamással, Csehov: Ivanov című előadásának
rendezőjével. Általa többedmagammal, a zalaszentgróti színész-rendező táborból
meghívott vendégként játszhattam a Katona József Színház, a Sydney-i Operaház,
New York, Moszkva, Szentpétervár, Bogota, Róma, Párizs színházainak színpadán
az Ivanov című darabban.

Tokodi Gábor operatőr ajánlott minket, egy korábbi munkánkkal való
megelégedettsége kapcsán, hogy Molnár Ferenc Caramel Alternatív című
videoklipjében szerepeljek Papp Ábris kollégámmal.

IMG-2361

Tizenkét évig Hollai Tünde nővérke karakterét alakítottam a Jóban Rosszban című napi sorozatban, de az egyik legnagyobb vágyam, hogy még több nagyjátékfilmben szerepeljek.

Franciául, olaszul, angolul, magyarul énekeltem különböző társulásokkal. A MOSOLYGÓK együttes társalapítójaként, a verseim megzenésítésre kerültek, így az egész lemezünkön, az összes dalunkban énekelek is. Az ABRAKABABMA című digitális zenei albumunkat, amelyen Kecskeméti Gábor szerzőtársammal és még 15, külföldön és hazánkban élő kiváló vendégművésszel – köztük Jászai- és Liszt Ferenc-díjas és Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett művészekkel – készítettük el.

Több mint tíz éve zenés mesejátékokat írok, van, amiben szerepeltem is. A legújabb mesejátékomat, most engedtem útjára, melynek címe: A Kéklő Egek Álma. Gyermekszínjátszó kört vezetek és meséket írok, olyanokat, amelyek a szülőket is megszólítják, és most már a férjemmel, Perőcsényi-Nemes Gáborral, alkotó- és szerzőtársakként is írunk. Van, hogy egy személyben írok és autodidakta módon illusztrálok, a verses öröknaptár ideámat is megalkottam idén, ami a webáruházamban megtalálható. Versblogomon a megzenésített verseim is megtalálhatóak.

Jóideje foglalkozom önismerettel, folyamatosan képzem magam, jelenleg pszichológiát tanulok, egyben személyiségfejlesztő önismereti csoportba járok. Az asztrológiai tanulmányaimat 3. éve folytatom, továbbá a Metamorphoses Szabadegyetemen mesékről hallgatok előadásokat.